Lukács László szakmai önéletrajza
• Tíz éves koromban kezdtem el néptáncolni a Kecskemét Táncegyüttesben.
• Óvoda-pedagógusi és általános iskolai tanítói diplomát szereztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán.
• 2000-től 2004-ig, négy évig hivatásos táncosként dolgoztam a Magyar Állami Népi Együttesnél.
• 2002-ben végeztem el a Magyar Táncművészeti Főiskolát.
• 2004 óta látom el a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetői teendőit.
• 2005-ben Népművészet Ifjú Mestere miniszteri kitüntetést kaptam.
• Feleségemmel, Lukácsné Haránt Eszterrel rendszeresen készítek koreográfiákat táncegyüttesekben, melyek eljutottak országos fórumokra, mint a Táncháztalálkozó, Néptáncantológia, illetve már három egész estés táncszínházi műsort rendeztem és koreografáltunk.
• 1996 óta rendszeres vendégei vagyunk a Csík Zenekar előadásainak
• 2009-ben Koreográfusi Nívódíjat kaptam a VI. Martin György Országos Néptánc Fesztiválon
• A Bács-Kiskun megyei Közművelődési Intézettel több minden évben megszervezem a megyei néptánctalálkozót, melynek én vagyok a megyei szakmai koordinátora.
• Rendszeresen szervezek és vezetek néptánctáborokat kisiskolásoknak és felnőtteknek egyaránt. Rendszerint részt veszek néprajzi gyűjtésekben is (Kiskunság, Mezőség, Kalotaszeg, Felcsík).
• Tagja vagyok az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnökségének, valamint a Martin György Néptáncszövetség elnökségének
Külföldi fellépések, turnék:
• Anglia, Ausztria, Bulgária, Görögország, Franciaország, Hollandia, India, Japán, Lengyelország, Németország, Olaszország, Törökország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Szíria
Nyelvismeret:
• Angol – Főiskolai záróvizsga