MAKAÓI TURNÉ

MAKAÓI TURNÉ

A IX. Makaói Nemzetközi Parádén járt a Kecskemét Táncegyüttes

A makaói kulturális kormányzat meghívására a Hírös Agóra fenntartásában működő Kecskemét Táncegyüttes kamaracsoportja utazott 6 pár táncossal és 3 fős zenekarral a különleges közigazgatási státuszú kínai városba. Magyarország egyik reprezentatív táncegyüttese a 9. Makaói Nemzetközi Parádén vett részt, amelyet a vendéglátók a kínai országegyesítés 20. évfordulójára rendeztek 2019. december 2. és 8. között. Makaó 442 évnyi portugál fennhatóság alatt állt, mely után 1999-ben került vissza Kínához, az anyaországhoz. Ezzel egész Ázsiában véget ért a gyarmatosítás korszaka.

A nagyszabású parádéra a szervezők mintegy 1800 résztvevőt hívtak meg öt kontinens 19 országából a 61 helyi csoport mellett. A parádé legfontosabb eseménye a december 8-i nemzetközi felvonulás volt, amelyet idén az „egy öv, egy út” tematika fémjelez. A rendezők a szárazföldi és a tengeri „selyemút” civilizációkat és kultúrákat összekötő történelmi hagyományaira alapozva szervezték ünneppé ezt a kulturális fesztivált.

A Kecskemét Táncegyüttes a fellépések mellett táncházakat, táncos workshopokat is tartottak, hogy még jobban megismertessék néptánckincsünk gazdagságát.

A táncosok nagy érdeklődésre tettek szert a helyiek szemében, a magyar néptáncunk páros formájával és virtuóz férfi táncaival. Különösen nagy csodálkozást váltott ki a lányok üveggel a fejen való táncoló lányok ugrósa.

Cikk:
https://hiros.hu/…/hazafele-tart-a-kecskemet-tancegyuttes-a…

http://kecskemettanc.hu/kepek#group_35-1

 

Partnereink

Mercedes Benz
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Kultúrális Alap
Kecskemét
Csoóri Sándor alap
Halmos Béla Program
We tarvel in culture